Télikert tájolása, elhelyezése
Bármely égtáj felé is épül a télikert, mindegyiknek van hasznunkra fordítható előnye, és kiküszöbölhető hátránya. Mivel a télikertnek fényáteresztő tetőszerkeze és egy vagy több ugyancsak fényáteresztő oldalfalla épül, így a tájolás nem kategorikusan határozza meg a fényviszonyokat, szemben a homlokzat síkjába épített üvegfelülettel, mely csupán az adott napszakban kap közvetlen napfényt.
Munkahely kialakításához, alkotómunkához, képzőművészethez az északi oldal javasolt, a kiegyenlített fényviszonyokra való tekintettel. Egyben megoldódik a többnyire hűvös északi házrész hővédelme, zsilipelése is. Ugyan nagyobb gondot kell fordítanunk a jó hőszigetelésre, fűtésre, viszont az árnyékolás, több nyílászáró (klíma) költsége megtakarítható.
Talán legszerencsésebb a keleti fekvés. Az éjszakai, hajnali
lehűlés utáni első napsugarak jótékony hatással átmelegítik
télikertünket, viszont a leginkább használatos, délutáni időszakra nem
hevül túl. A növények jól érzik magukat, árnyékolást, fokozott
szellőztetést nem igényel.
Leggyakoribb a déli fekvésű elhelyezés, mivel így a napfény hatása
egész évben érvényesül. Nyári időszakban hatékony árnyékolásra,
megfelelő számú nyílászáróra van szükség. A lemenő nap irányába épített
télikert a legmelegebb, mivel a napközben felmelegedett levegő estig
tovább hevül.
Árnyékolással, kellő számú és méretű nyílászáróval, speciális üvegszerkezettel, klímával, stb. védekezhetünk.
Kiemelendő, hogy az átmeneti és téli időszakban a déli és nyugati
fekvésű télikertek hőnyeresége a legnagyobb, mellyel jelentős fűtési
energiát takaríthatunk meg.
A lakószoba és a télikert közé esetlegesen épített nyílászáró,
például nagyméretű eltolható üvegfal segítségével rugalmasan, lehet a
téralakulatot és a mindenkori klimatikus beltéri viszonyokat
szabályozni, a télikert hőnyereségét bebocsátani vagy kizárni a lakás
teréből.
A hőszigetelő üvegezésű, hőhídmentes profilokból készült
télikert az év túlnyomó részében mindaddig a nappalival egybenyíló
térként működhet, amíg a nagy nyári meleg vagy az erősen hideg tél be
nem áll. Nyáron a nappali üvegfalát csukva tartva megőrizhető a lakás
hűvössége, hideg időben pedig a nappali előtti télikert jelentős hő
védelmet nyújt a hő veszteségekkel szemben, ugyanakkor a téli
napsugarak behatolnak a szobába.
A meleg ellen megfelelő számú nyílászáróval,
speciális üvegszerkezetekkel, árnyékolással vagy légkondicionálással
védekezhetünk. A télikert használatát a hideg idő beálltával a külön
fűtéskörön működő fűtés teszi lehetővé.
Természetes klímaberendezés
Egy növényekkel berendezett télikert a
lakótér szempontjából ingyenes klímaberendezésként működhet, a ház
energia mérlegét pozitívan befolyásolhatja. A télikert télen felfogja a
meleget, nyáron viszont nem engedi ki a hideget. Nyáron a növények
leveleiken keresztül párologtatnak, hőt vonnak el környezetükből,
megfelelő árnyékolást biztosítanak, és így sokkal kellemesebbé tehetik
a belső klímát. A növények szerelmeseinek nagy örömére itt azok a
növények is jól érzik magukat, amelyek a mi éghajlatunkon nagy
nehézségek árán tarthatók életben. A természet, a növények közelsége
manapság egyre több embernek hiányzik a városi miliőből. Erre nagyszerű
megoldás lehet egy télikert!
|